Peking egyre nagyobb aggodalmakkal követi a mianmari polgárháború eseményeit. A keleti nagyhatalom egy hónapon belül már másodjára vonultatja fel a Népi Felszabadító Hadsereget (PLA) a délkeleti szomszédja határánál, hogy jelezze a fokozott figyelmét a helyzetre – számolt be a hongkongi South China Morning Post.
Csütörtökön terrorszervezetté nyilvánította Pakisztán az egyik síita iszlamista szervezetet a Zainebiyoun Brigádot. A lépés alapos felhördülést okozott Iránban, mivel eddig Teherán támogatta a militáns csoportot – számolt be az Iran International.
Mianmarban a lázadók egyre gyakrabban vetnek be drónokat a kormányerők ellen. A trend egyre aggasztóbb tendenciát mutat a Najpjidó számára, mivel több vezetőt is célba vesznek a támadásaik során – számolt be a Nikkei Asia.
Immáron negyedik éve tart a mianmari polgárháború, de a harcok befejezése csak egyre távolabbinak látszik. A kormányellenes felkelők az eddigieknél nagyobb erőt mutatnak, már az ország legfontosabb településeit fenyegetik. A reguláris erők gyengülését azonban minden eddiginél élesebben mutatja, hogy az ország egyik legfontosabb határvárosát rohamtempóban kellett evakuálni a lázadók támadása miatt. Myawaddy bevétele pedig akár hosszútávon is teljesen átírhatja a szabályokat.
A német külügyminisztérium aggódik amiatt, hogy információik szerint Oroszország haditengerészeti bázist építhet az észak-afrikai Líbiában – írja a WDR és az NDR értesülései alapján a Tagesschau.de.
Az European Pravda szerint Oroszország újabb területekkel akarja bővíteni a saját területét, mégpedig a „kvázi függetlenként működő” Abházia bekebelezésével.
A georgiai médiában jelentek meg drónfelvételek az épülő orosz hadikikötőről. A bázis menedékül szolgálhat a jövőben az egyre súlyosabb veszteségeket szenvedő orosz hadiflottának.
Landolt az Egyesült Államokban az első amerikai kormánygép, amely Haitiről hozott el kimenekített állampolgárokat – írja az AP.
Az ukrajnai háború eleje óta gyakran tűnnek fel furcsábbnál furcsább hibridek, amelyekkel a felek szeretnék javítani a saját harctéri képességeiket. A fejlesztések néha egészen megdöbbentő járműveket hoznak létre.
Halálosan megfenyegette azokat, akik részt vesznek Haiti új kormányzó testületében „Barbeque”, az ország legerősebb és legbefolyásosabb bandavezére – írja a Reuters.
Kiadta a Stockholm Nemzetközi Békekutató Intézet (Stockholm International Peace Research Institute – SIPRI) az éves jelentését a globális fegyverpiac alakulásáról. A legnagyobb fegyverimportőrök között ismét felbukkantak a gazdag olajmonarchiák a Közel-Keletről. Az Arab-félsziget – Jement leszámítva – a béke szigeteként jelenik meg az arab világban, miközben az őket körülölelő térség számos konfliktussal terhelt. Ennek fényében meglepőnek hathat, hogy mégis ők költik a legtöbbet a fegyverbeszerzésre.
Az Egyesült Államok és több európai ország is átmenetileg bezárja nagykövetségét Haitin és kimenekítik személyzetüket – írja a CNN.
Negyedik évébe lépett az egyre súlyosabb szintre ugró polgárháború Mianmarban. Az országban 2021-ben vette át a hatalmat puccsal a katonai vezetés, ami miatt azonnal összecsapások törtek ki a délkelet-ázsiai országban. Eddig nagyon úgy tűnik, hogy minél tovább tart a konfliktus, annál távolabb kerül a megoldás.
Szinte mindenki arra számított, hogy ha átlép Ukrajna (és Oroszország) határain az orosz-ukrán háború, az Moldovára vagy Fehéroroszországra fog először átterjedni; most nagyon úgy tűnik, hogy egy olyan ország vált orosz és ukrán fegyveresek konfliktuszónájává, amely több mint 2500 kilométerre van a háborús frontvonalaktól. Friss, bennfentes információk láttak napvilágot arról, hogy vált a polgárháborútól sínylődő Szudán az orosz-ukrán háború kiterjedt harcterévé.
Dél-Korea az elmúlt években leginkább a globális kulturális súlyának növekedése miatt került a figyelem középpontjába, pedig Szöulnak más tervei is vannak az ország nemzetközi jelenlétének emelésére. A távol-keleti hatalom történelmi és biztonsági okokból is kényszerűen jelentős figyelmet fordított a fegyverek gyártására, az elmúlt években viszont igazi nagyhatalommá vált az üzletágban. Fontos kérdés, hogy hogyan robbant be ennyire Dél-Korea a világ védelmi iparának élmezőnyébe és pontosan milyen potenciál van az szektorban. Ezeket a szempontokat vizsgáljuk elemzésünkben.
Az egyre jobban eldurvuló mianmari polgárháború miatt újra megnövekedett a rohingya menekülthullám esélye a szomszédos Bangladesben. Dakka aggódik a helyzet súlyosbodása miatt, mivel szerinte nem lesz képes befogadni az érkező muszlim lakosságot – számolt be a Nikkei Asia.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.